Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A férfi elmegy

2017.10.20

"Egy vastámlájú padra ültek a folyosón, ketten virrasztva, elfáradtan, egész életükkel, szenvedésektől bágyadtan, sorsuk közösségében, két asszony, akik méltónak ítélték így, első látásra a másik vesszőfutását sajátjukhoz viszonyítva. Mindegyik jó becslő volt, mindegyik túl azon, hogy higgyen a boldogságban, és egyik sem volt még igazán boldog soha. Mindkettő megméretett és szomorúnak találtatott.

- Amikor mondta, hogy mindenáron el kell utaznia, nem tartóztattam. Finnországból származom, ahol az iramszarvasnak nagy tuskót kötnek a nyakába, hogy ne tudjon gyorsan futni. Ilyen lett volna az élete mellettem... Hát hagytam... Menjen el tengerentúlra, ha úgy érzi, hogy ott megjavul...

- Igen. Így érzik... Ben is ezt mondta, hogy ott majd megjavul és kihozat, és most éppen kihozatott volna...

Madge kerekre nyílt szemmel nézett rá.

- Maga, édesem, még itt tart? Maga azt hiszi, hogy bennünket kivitetnek a férfiak? Hát nem tudja, hogy előlünk vándorolnak ki?

A másik félve összehúzódott. Úgy látszik, ő is tudta ezt, de még nem merte közölni önmagával. Ez a Madge nem volt szentimentális. Általában józanul és pesszimizmusra hajló önkritikával, szókimondó bölcsességgel nézte az életet.

- Ez úgy van, hogy velünk nem lehet szakítani. Vagy kivándorol a férfi, vagy élete végéig velünk marad, szeret bennünket, fél tőlünk, és nem meri megmondani, hogy szívesen elmenne egy zenés kávéházba vagy szivarra gyújtana a szalonban, ahol ezt a függönyök miatt sajnos nem lehet. A mi kapcsolatunk a férfiakhoz, drágám, azon két ténykedésben merül ki, hogy jogosan elítéljük őket és indokolatlanul megbocsátunk nekik. És ők tisztában vannak azzal, hogy mindig igazunk van, tudják, hogy felettük állunk rendességünkkel, erkölcsünkkel és abban, hogy egyedül a világon mi ismerjük igazán hibáikat és pózaikat, tehát kellemetlenek leszünk rájuk nézve, mert szeretnék, ha hibáik ellenére, kerülőúton illetéktelen tiszteletet vívnának ki maguknak, és ez a törekvésük nálunk nevetségesen esélytelen. Ezért kivándorolnak. Beígérik, hogy kivisznek bennünket, és mi tudjuk, hogy ez nem igaz. Nem visznek ki bennünket, mert előlünk menekültek el. Örökké gyerekek maradnak, és mi örökké anyák, ezért ők mindig a rendet rombolják, mi örökké építjük. Ők kegyetlenek lehetnek, és mi megbocsáthatunk. Nekik ez, nekünk amaz elengedhetetlenül fontos. És így most, negyven évünkkel, amely okmányainkon tévesen negyvenkettő, itt ülünk éjszaka a kórházban egy padon, és ha megkérdeznének bennünket, hogy akarjuk-e az egészet elölről kezdeni, azt felelnénk rá, "isten őrizz", de biztos, hogy elkezdenénk elölről mindent. Mert mindig azt mondjuk, hogy "isten őrizz", és azért mindig elkezdtük megint elölről. Ez az oka, hogy életünkben az étkezés és a takarítás gyönyörűségei uralkodtak. Nyelni és rendet csinálni! Ez a mi jelszavunk..."

 

Rejtő Jenő - A néma revolverek városa 

break-up.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.