Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egyedül...

2018.03.25

Egyedül...


Falevelek hullanak az öreg tölgyfákról,
csípős hideget hordoz már a szél.
A nyár elmúlt,vele minden ami szép volt.
Felejtenék,de ez a seb nagyon mély.

Csendes az erdő csak itt-ott apró nesz,
lépnék előre,de a múlt nem ereszt.
Életem fénylő kristályként ragyogott,
de most a földön csak apró kristálydarabok.

A köd puha fátyolként lepi be a tájat,
egyedül vagyok,fejem felett csak a vadludak szállnak.
Kiáltanék ahogy ők kiáltanak egymásnak,
szeretni akarok minden nap s minden másnap.

De nincs,kinek azt mondjam szép vagy.
Nincs, kivel szebb lenne a holnap.
Akinek adni szeretnék mindent a világon,
szavam a ködbe vész,talán csak egy álom.

Ág reccsen,messzire hallatszik a zaja,
menni kellene,de engem senki nem vár haza.
Egy könnycsepp lassan végiggurul az arcomon,
testem átjárja a hideg,de nem bánom.

Nyújtom a kezem,de senki nem fogja meg,
előttem a végtelen csak a lomb susog körülöttem.
Meleget nem ad már a felkelő nap,
a deres fűben csak a magány kíséri utamat.

Nem tudom a sors milyen jövőt szán nekem?
De én kiállom,ha az összes próbáját beveti is ellenem.
Küzdök azért,hogy szebb legyen a holnap,
és ez a meggyötört szív egyszer kitavaszodhat!

By Yani

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.