Konkrét személy bevonzása
Vas, 06/22/2008 - 18:19 - Connie2
Nekem az a tapasztalatom, és több bejegyzésben olvastam is erről, hogy általában sikeresen be tudunk vonzani konkrét személyeket. Csakhogy ezek a kapcsolatok általában nem tartósak, a "boldogság" csak ideig-óráig tart, aztán az illető érthetetlen okból lelép, gyakran még ő sem tudja megmondani, hogy miért. Azt gondolom, hogy ez azért van, mert csak a saját világunkban tudunk teremteni, máséban nem. És ha történetesen a kiszemeltünknek valójában mások a rezgései, mint a miénk, nem tartható fenn sokáig a kapcsolat. Egy darabig talán sikerül őt megszerezni, mert ügyesek vagyunk, és egyre jobban használjuk a Vonzás Törvényét. De huzamosabb ideig nem változtathatjuk meg a rezgéseit senkinek. Ha mégis, az olyan nagy energiakifejtéssel és olyan nagy melóval jár, hogy nem biztos, hogy megéri, ráadásul nem is a legjobb magunkhoz láncolni valakit az akarata ellenére.
Ezért azt javaslom neked, kedves, hogy inkább add le a "rendelést" az Univerzumnak, és aztán engedd, hogy ő válassza ki neked azt a személyt, aki a leginkább megfelel a vágyaidnak, és akinek a rezgései harmonizálnak a tiéddel. Hidd el, az Uni sokkal jobban tudja, ki az, akit keresel! Tudom, hogy amikor szerelmesek vagyunk, teljes szívvel hisszük, hogy ő az akire egész életünkben vágytunk. Én is így voltam vele. De ha tényleg azzal találkozol, aki neked való, akkor mindenképpen összejöttök, akkor is, ha nem segítesz rá a Vonzás Törvényével. (Persze, attól még rásegíthetsz, "biztos, ami biztos" - alapon... :DDD) Csak bízz az Uniban, meglátod, megéri!!!
Remélem, segíthettem!
Szeretettel: Connie
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Thanks, I've been looking for this for a long time

ipl 2022 live video apps free
interesting post
(WilliamNow, 2023.04.21 23:08)
Thanks for the post

star sports live app ipl 2021 download
Best term paper writing service reviews
(KeganPusy, 2023.04.21 19:37)check this out ---> essay writing service
online pharmacy order
(Bobbymaype, 2023.04.21 06:55)
buy viagra online at edpillenmmt viagra kaufen
buy viagra online ireland viagra cialis
where to order viagra https://www.sitiosecuador.com/author/quentinofe/
Affordable cleaning services West Village
(roace, 2023.04.21 00:32)
http://www.meatwithnofeet.net/__media__/js/netsoltrademark.php?d=mersindepansiyon.com%2Fauthor%2Fyvetteeast%2F
HI.
In modern the companies work competent specialists.
Cleaning international company Cleaning service appeared total-only 6 years ago, this notwithstanding swift dynamic mprovement still does not cease surprise all ours rivalsandnew customers , however practically none special secret in the swift improvement of our firms notavailable.
Despite on the impressive practical gained experience, service staff systematically enhances his qualification on diverse training and on courses. Listed assist perfect measure master new equipment and equipment .
Employees of our company are ready to provide professional cleaning services such as:
General cleaning apartments, workshops , stores and offices
Daily maintenance of cleanliness in the room
Deep cleansing and decorative treatment of floors slip prevention
Putting order after repair and construction work
Chemical cleaning of all types of carpet
Cleaning exterior glass surfaces, cleaning building facades
Seasonal cleaning outside the building
Disposal of trash and snow under license.
And likewise you can order:
Mattress cleaning, Postconstruction cleaning, Cleaning and tidying up., Corporate cleaning, Professional house cleaning, Best house cleaning, Marble care]
We commit cleaning only special cleaning supply. Fast increase in the number of cleaning firms in Prospect Hights proves that and in the area represented learned to appreciate own free time.
Serving around Williamsburg AND ON ALL STREETS, SUCH AS: High Bridge, Throgs Neck, City Line , Waterside Plaza, Grasmere .
And so exclusively you can here be sure, come in specified site and make an order services .
Ximera Antidetect
(HarolCab, 2023.04.20 22:12)
Alapvetően új anti-detection böngésző anti-detection módszerekkel
Ximera munkája a kriptográfia elvein alapul, amelyek lehetővé teszik a digitális ujjlenyomatok összekeverését és megakadályozását
weboldalak a látogatók tevékenységével kapcsolatos információk gyűjtésétől és összeállításától.
Az anonim és biztonságos online tevékenységek biztosításának nyilvánvaló előnye mellett a Chimera más előnyökkel is rendelkezik:
- A profiladatok az Ön számára kényelmes módon tárolhatók. A választás egy adatbázis vagy saját eszköz.
- A különböző eszközök adatai szinkronizálva vannak egymással.
- A meglehetősen pontos kézi beállítások lehetősége-megváltoztathatja a proxy beállításait, az időzónát, a böngésző azonosító karakterláncát stb.
- Hozzáférés több munkakörnyezet létrehozásához.
- A rendszer védelme a hackelés ellen, ha a jelszót helytelenül adta meg.
- Adattitkosítás egy egyirányú kulcson
Az anonim böngésző alkalmas mind magán, mind vállalati használatra, a szerepek megoszlásával a résztvevők között.
Telepítse és élvezze a védett megtekintést az anti-detection opciókkal.
Ügyeljen arra is, hogy használja affiliate programunkat, hogy részt vegyen, elegendő regisztrálni a személyes fiókjában
kap egy egyedi linket
Hívja meg a felhasználókat, és 40% - ot kap a meghívott felhasználó minden kifizetéséből
Van ideje keresni velünk!
Üdvözlő bónuszt biztosítunk minden új felhasználónak, amikor regisztrál a promóciós kóddal-661z!
anti-detection-browser-dark-web-souks-are-so-last-year-cybercrooks-are-switching-to-telegram
antidetect-browser-top-hmrcs-https-howler-childcare-payments-site-cert-expired-at-1am-on-sunday-down-for-hours
where do i buy viagra online
(Bobbymaype, 2023.04.20 20:42)
price of viagra viagra price at walmart
ordering viagra online generic viagra prices
buy discount viagra http://www.isexsex.com/space-uid-2019558.html
write my essay. Best research paper writing service reviews
(Ridgedus, 2023.04.19 21:30)
Regards! My name is Ridge and I'm pleased to be at connie.hu. I was born in Switzerland but now I'm a student at the University at Buffalo SUNY.
I'm normally an assiduous student but this term I had to go abroad to see my kinsfolk. I knew I wouldn’t have time to complete my argumentative essay, so I’ve found the perfect solution to my problem - ESSAYERUDITE.COM >>> https://essayerudite.com/write-my-essay/
I had to order my paper, as I was pressed for time to complete it myself. I chose EssayErudite as my argumentative essay writing service because it’s reputable and has a lot of experience in this market.
I received my order on time, with proper style and formatting. (argumentative essay, 35 pages, 10 days, University)
I never thought it could be possible to order argumentative essay from an online writing service. But I tried it, and it was successful!
I would doubtless suggest this essay writing service to all my friends ;)
A fürdők frissítése
(DrozDot, 2023.04.17 09:23)megaremont fürdők helyreállítása
Best essay writing service
(Galenropy, 2023.04.17 06:39)Best essay writing service ESSAYERUDITE.COM
Böngésző anti-detektálási módszerekkel
(ThomasHar, 2023.04.16 21:44)
Alapvetően új anti-detection böngésző anti-detection módszerekkel
ximera munkája a kriptográfia elvein alapul, amelyek lehetővé teszik a digitális ujjlenyomatok összekeverését és megakadályozását
weboldalak a látogatók tevékenységével kapcsolatos információk gyűjtésétől és összeállításától.

Az anonim és biztonságos online tevékenységek biztosításának nyilvánvaló előnye mellett a Chimera más előnyökkel is rendelkezik:
<>#233;n]
- A profiladatok az Ön számára kényelmes módon tárolhatók. A választás egy adatbázis vagy saját eszköz.
- A különböző eszközök adatai szinkronizálva vannak egymással.
- A meglehetősen pontos kézi beállítások lehetősége-megváltoztathatja a proxy beállításait, az időzónát, a böngésző azonosító karakterláncát stb.
- Hozzáférés több munkakörnyezet létrehozásához.
- A rendszer védelme a hackelés ellen, ha a jelszót helytelenül adta meg.
- Adatok titkosítása egyirányú kulcson
Az anonim böngésző alkalmas mind magán, mind vállalati használatra, a szerepek megoszlásával a résztvevők között.
Telepítse és élvezze a védett megtekintést az anti-detection opciókkal.
és győződjön meg róla, hogy használja affiliate programunkat, hogy részt vegyen, elegendő regisztrálni a személyes fiókjában
és kap egy egyedi linket
Hívja meg a felhasználókat, és 40% - ot kap a meghívott felhasználó minden kifizetéséből
minden új felhasználónak üdvözlő bónuszt biztosítunk, amikor regisztrál a promóciós kóddal - 69l32o!
anti-detection-browser-oneplus-6-smartphone-flash-override-demoed
download-antidetect-browser-microsoft-patched-more-malware-protection-engine-bugs-last-week
Létrehozott egy weboldalt, amely lehetővé teszi a funkciódiagramok online ábrázolását &#
(Williamcliep, 2023.04.16 14:54)
Üdv mindenkinek!
Létrehoztam az első honlapomat, amely hasznos lesz minden diáknak, iskolásnak és műszaki szakmában dolgozónak, akik függvénygrafikonok ábrázolásával foglalkoznak.
A weboldalamon, https://meowgen.com/example-graphs/trigonometric-graphs/tangent/
Bármely függvénygráfot ingyen ábrázolhat, megtekintheti a már ábrázolt grafikonok példáit, valamint egy vagy több grafikont ábrázolhat ugyanazon a képen. A kapott képernyőképet automatikusan elmentheti számítógépére vagy telefonjára is.
A szolgáltatást különböző típusú függvénygráfok építője formájában mutatják be: lineáris, trigonometrikus, logaritmikus, másodfokú, köbös, teljesítmény, gyökér, tört stb.
Például:
linear graph function
graph trigonometry
cosinus plot
graphing trig
linear graphing
plot quadratic graph online
exponential function
exp xy
Szeretném tudni a véleményét arról, hogy mennyire hasznos és kényelmes az általam létrehozott grafikonrajzoló szolgáltatás. Ha tetszik, kérjük, ossza meg a szolgáltatásom linkjét a közösségi médiában.
Ha bármilyen észrevétele vagy javaslata van, kérjük, írjon nekem a DM-en keresztül vagy a weboldalon található kapcsolatfelvételi űrlapon keresztül. Tanácsait a gyakorlatban is figyelembe fogom venni és alkalmazni fogom.
Azzal a szándékkal, minden sikert a vizsgák és a tudományos munka!
It is important to note this
(IXAbom, 2023.04.15 17:52)It should be mentioned that no deposit required bonus https://igrovie-vulcan-casino-bsk.ru credited only who have reached the age of majority novice gamblers, who, respectively, invite to register their relatives and colleagues, like the one who invited applicants bonus gifts
sildenafil uk
(Bobbymaype, 2023.04.15 04:49)
buy viagra without rx generic viagra
where can you buy viagra without a prescription generic viagra
online pharmacy usa https://www.zonamobile.net/forums/profile/meridithhe/
It is important to note this
(IXAbom, 2023.04.14 19:02)Worth noting that welcome gift https://azino777-azino18.ru provided exclusively to adults novice gamblers, who, in turn, push to register their own comrades and buddies, like the one who invited applicants gift gifts
interesting for a very long time
(RichardRen, 2023.04.13 04:09)
very interesting, but nothing sensible

क्रिकेट लाइव वीडियो आईपीएल 2023 आज
Hívd meg barátaidat és keress pénzt!
(Roddip, 2023.04.12 07:37)
Keress velünk!
Meghívjuk Önt, hogy vegyen részt az új affiliate programban
Ez egy új, egyedi termék a piacon az online tevékenység elrejtésére
A böngésző lehetővé teszi számos egyedi profil létrehozását a digitális ujjlenyomatok elrejtéséhez
Online tevékenysége névtelen lesz, a böngésző titkosítja az adatait.
csakúgy, mint a felhő tárolása és átvitele más eszközökre.
A regisztráció során egyedi linket kap a fiókjában, amelyen keresztül a meghívott felhasználókat hozzárendelik Önhöz
Minden kifizetés 40% - ának megfelelő élethosszig tartó jutalmat kap
Csatlakozzon projektünkhöz és keressen pénzt velünk!
switch-antidetect-browser-voatz-of-no-confidence-mit-boffins-eviscerate-us-election-app-claim-fiends-could-exploit-flaws-to-derail-democracy
Hívd meg barátaidat és keress pénzt!
(KethRouby, 2023.04.12 04:41)
Hívd meg barátaidat és keress pénzt!
Üdvözlet, kedves barátom! Szeretnék elmondani az új Ximera projektről
Ez egy egyedülálló böngésző anti-detektálási módszerekkel, amely titkosított környezetben működik
Segítségével mindig névtelen marad az Interneten
Ximera egy névtelen böngésző, amely lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy:
1. Látogasson el bármely webhelyre 100% inkognitóban
2. Kerülje a digitális ujjlenyomat kialakulását – olyan digitális ujjlenyomat, amely a védtelen felhasználók többségét elhagyja
3. Tartsa titokban az online tevékenységeket
4. Hozzon létre különböző munkakörnyezeteket, adjon hozzá más résztvevőket, ossza meg a licencet
5. Használja a felhőalapú tárolást és a profilok átvitelét más eszközökre is
Meghívjuk Önt, hogy vegyen részt affiliate programunkban, és megkapja a jutalom 40% - át a meghívott felhasználótól
Csak regisztráljon nálunk, kapjon egyedi linket a fiókjában, és ajánljon minket!
Garantáljuk Önnek a stabil kifizetéseket az elektronikus pénztárcájához intézett minden kérésért.
Keress velünk!
multilogin-antidetect-browser-twitters-top-security-staff-out-after-incoming-ceo-shakes-things-up
Antidetect böngésző
(JasonLat, 2023.04.11 02:24)
Alapvetően új anti-detection böngésző anti-detection módszerekkel
Ximera munkája a kriptográfia elvein alapul, amelyek lehetővé teszik a digitális ujjlenyomatok összekeverését és megakadályozását
weboldalak a látogatók tevékenységével kapcsolatos információk gyűjtésétől és összeállításától.
Az anonim és biztonságos online tevékenységek biztosításának nyilvánvaló előnye mellett a Chimera más előnyökkel is rendelkezik:
- A profiladatok az Ön számára kényelmes módon tárolhatók. A választás egy adatbázis vagy saját eszköz.
- A különböző eszközök adatai szinkronizálva vannak egymással.
- A meglehetősen pontos kézi beállítások lehetősége-megváltoztathatja a proxy beállításait, az időzónát, a böngésző azonosító karakterláncát stb.
- Hozzáférés több munkakörnyezet létrehozásához.
- A rendszer védelme a hackelés ellen, ha a jelszót helytelenül adta meg.
- Adattitkosítás egy egyirányú kulcson
Az anonim böngésző alkalmas mind magán, mind vállalati használatra, a szerepek megoszlásával a résztvevők között.
Telepítse és élvezze a védett megtekintést az anti-detection opciókkal.
Ügyeljen arra is, hogy használja affiliate programunkat, hogy részt vegyen, elegendő regisztrálni a személyes fiókjában
kap egy egyedi linket
Hívja meg a felhasználókat, és 40% - ot kap a meghívott felhasználó minden kifizetéséből
Van ideje keresni velünk!
download-antidetect-browser-russia-china-vow-to-kill-off-vpns-tor-browser
best-antidetect-browser-2023-jacob-appelbaum-is-a-bullying-sex-pest-says-ex-employer-tor-project
We should not forget this
(IXAbom, 2023.04.10 18:31)It is important to note that welcome bonus https://bonus-casino-day.ru provided only adults novice gamblers, who, in turn, invite to join their own friends and colleagues, also willing to qualify bonus gifts
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53
thank you very much
(Danielpet, 2023.04.21 23:49)