Nincs megállás
2018.05.21
TE VAGY A LEGNAGYOBB HŐS A VILÁGON
Még egy lépés...
Beérkező levelek x
Yani <carisma013>
ápr. 12.
címzett: saját magam
Azonnal írok neked,hiába még egy perce léptem be az ajtón.
Megválaszolnám a leveledet,de már nincs jelentősége.A ma délelőtt adott a kérdésekre választ.
Hogyan kezdjem?
Izgultam,főleg az elején.Aztán az jutott eszembe miről dönt az első találkozás.Semmiről.Kapunk benyomásokat a másikról,izgulunk,hogy semmit ne rontsunk el és ennyi.
Rég volt ilyen velem,már nem is emlékszem rá.
Fogalmam sincs ilyenkor mit szabad,mit nem és ez tud elég bénára sikerülni.
Több van benned,mint vártam és most már elhiszem azt is,hogy jó lenne együtt a szex.Mennyi is telt el a két hónapból,amit megállapítottál?Még csak két hét?Na azt még megvárom...Mondaná Hacsek és Sajó.
Annyi minden kavarog bennem,szinte nem tudok belőle normális mondatokat faragni.
Szép vagy!Ahogy Petőfi írta:"legalább nekem szép".
Amikor beszéltél nem is nagyon figyeltem mit mondasz.Csak téged.
Ha több lenne az idő és kettesben lennénk,tudom hogy jól éreznénk magunkat.És egymást.
Most már legalább nem vagyok fantom.Láttál.Azt meg te tudod/érzed milyen megtenni még egy lépést.
Meghallottam a segélykiáltást,mert meg akartam hallani.
Hát ilyen vagyok.Lehetek jó,lehetek rossz,lehetek szép,lehetek csúnya,lehetek okos,lehetek buta.De csakis én lehetek!
Jó munkát!Én is készülök lassan.Még valami.
Lehet,hogy egy apró pont vagy a világban,de ebben az apró pontban benne van a világ.
Ketten...
Millió csillag ragyog az égen,
fénylő arccal ránk világít a hold.
Csendesen alszol,fejed kezemre hajtva.
S én csak nézlek,őrzöm az álmod.
Gyengéden simítom végig a tested,
ajkaid betölti egy forró csók.
Felébredsz,de látom,hogy tetszik,
már elszakadtunk a tegnap láncaitól.
Egyetlen szót suttogsz a fülembe,
lelkünkben tűzként perzsel a vágy.
Szeretkezünk mindent feledve,
míg a hajnal fel nem váltja az éjszakát.
By Yani
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 12.
címzett: Yani
Tegnap még nyitva volt a kérdés, mi van, ha mégsem vagy olyan. Hát ma kiderült, hogy tényleg nem vagy olyan. Hanem még olyanabb. :)
Mondtam, hogy alig aludtam valamit. Nagyon izgultam. De érdemes volt annyit vergődni, reggelre rájöttem félelmem valódi okára. El is árulom, mitől tartottam a legjobban. Hisz tudtam, hogy Te vársz majd valakit, akit elképzeltél. De aztán csak én leszek ott.... Mind a 155 centimmel. Vajon mit gondolsz majd? Csalódás lesz? Ha igen, pozitív? Negatív? És én mit érzek majd, amikor ott állunk egymással szemtől szemben? Mit mondhatnék neked, amikor az elmúlt két hétben szinte az egész lényem kitártam?
Számomra ezek a kérdések nagyon fontosak voltak.
Aztán amikor végül megálltam előtted, akkor már kezdett olyan érzésem lenni, hogy minden rendben lesz. Mert amikor belenéztem a szemedbe, akkor már tudtam, hogy nem vagy idegen. Nekem igazán csak ekkor villant be az a szó, amiről Te is írtál : Ismerlek!
Most már a legkevésbé sem vagy fantom.
És nekem nagyon tetszik, az, aki vagy.
Én is azt hiszem, veled sok minden jó. Igen, biztos, hogy a szex is. :p Remélem, érdemes lesz várnod. ;)
Nem figyeltél arra, amit mondtam? Na szép! :) Ezek szerint akkor legközelebb mindent újra el kell mondanom? :D
Tény, hogy én is zavarban voltam... Nem kicsit. Nem is emlékszem rá, hogy megköszöntem - e a kávét és az üdítőt. Szóval köszönöm! És minden mást is!
KÖSZÖNÖM!
Legyen szép a napod többi része is! Jó munkát neked is!
Hogyan
Beérkező levelek x
Yani <carisma013>
ápr. 13.
címzett: saját magam
Jó reggelt!
Hogy telt a tegnapi nap?Én azért estére elfáradtam.Nem bírom az erőltetett igénybevételt.
Kérdések fogalmazódnak meg bennem.Mégpedig:hogyan tovább?Lesz nekünk olyan,hogy több időt tölthetünk együtt?Akár egy egész napot?Akár egy éjszakát?
Nem akarok mindent egyszerre és telhetetlen sem vagyok.Azért eszembe jut.
Mosolyogni szoktam mikor azt olvasom tőled:Hmm.Nem volt nehéz rájönni ez igent jelent.Úgy csinálsz,mintha gondolkodnál,de már rég döntöttél.
Valaminek meg utána kellene néznem csak nem jut eszembe minek.Az a baj el lettem varázsolva.És ilyen állapotomban egy dologra tudok koncentrálni.
Megnéztem a filmet is,amit ajánlottál.Seggre nem ültem tőle,de egynek elmegy.A szövegek jók benne.
Hogy sikerült az állásinterjú?Jók voltak a kérdések?Ha igen,mit válaszolt rá?Kíváncsi vagyok.
Küldök egy verset is.Ezt nem most írtam,de hátha tetszik majd.
Légy jó!....És főleg szobatiszta!
Krisztina
Kinyújtja felém két karját a sors,
Reményt csöpögtet lelkembe szüntelen,
Ismeretlen a hely ahová vágyom,
Senki nincs,aki engem oda elvezet.
Zongora játssza szívemben bús dalát,
Talán téged keresnek a hangok,
Idegen az álom,a vágy,a boldogság,
Nem létező jövő,láthatatlan titok,
Aranyban ragyogó,elképzelt világ!
By Yani
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 13.
címzett: Yani
Szia megint! :)
Van még női név a naptárban, amiről nem írtál verset? :D
Jól telt a tegnapi nap, köszönöm, végül a csajt nem vettük fel, mert a Krisztiánnak nem volt szimpatikus, pedig ügyes volt.
Igen, szoktam mondani, hogy hmmm. :) Tényleg nagyjából úgy is gondolom, ahogy leírtad. Kezdesz túl jól kiismerni.. Jó nekem ez? :)
Mielőtt felkel a nap :
Sajnálom, hogy a film annyira nem jött be. Pedig mélyebb mondanivalója van, ha jobban odafigyelsz. Szerintem gyönyörűen bemutatja a két ember között szövődő szerelmet, s jól látszik, hogy a beszélgetés ennek csak egy része. A gesztusok, a testbeszéd, a hanghordozás.. mind mind jól van benne megjelenítve. Szerintem tök jól ábrázolja az egymás iránti vonzódást, a közeledést. Mondjuk én már többször is megnéztem. Van egyébként még két folytatása is, de ha ez nem annyira fogott meg, akkor azokat szerintem hagyjuk.
Hogyan tovább? Hmm... :)
Lopott idő... Ha jól sejtem ez következne most a dolgok jelenlegi állása és az iménti beszélgetésünk alapján is.
Ha így lesz, akkor örülök ennek is. Már tudom, hogy a napok legértékesebb részei a veled töltött percek lesznek. *
Azt írtad, nem vagy telhetetlen. Pedig örülnék, ha az lennél, mert én még mindig nem tudok betelni veled. Jó lenne, ha hasonlóan éreznénk... :p
Legyen szép a napod neked is!
*Most a gyerekeket nem számítva, mert én velük szerencsére sokat időt töltök.
Ajándék
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 13.
címzett: Carisma013
Otthonod nem lelted, miközben az évek
Rohantak melletted, és régóta érzed,
Oly távol volt minden, amire Te vágytál,
Volt talán egyszer rég, mikor rátaláltál.
Elmúlt a boldogság, és nem maradt semmi,
Cél nélkül nem élhetsz, ez nem lehet ennyi!
Zenéjét lelkednek másban kell meglelni.
Jó utat találtál, s a felhangzó dallamra
Álmaid ébredtek, s hívtak új kalandra.
Nem tudtad hogyan lett, talán egy varázslat,
Oly erős, nagyon hív, engedsz a vonzásnak.
Sárként egyesülve végén a világnak.
By Connie
2018.04.13.
Köszi
Yani <carisma013>
ápr. 13.
címzett: saját magam
Megleltél.Különösen az utolsó mondat tetszik.
Akkor várjam a világvégét?
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 13.
címzett: Yani
Valaminek a vége, mindig valami újnak a kezdetét jelenti. Pl. egy új világé.
Tudom, ez most kissé sablonos válasz, de egyrészt hiszek benne, másrészt már kicsit tompa vagyok.
Azon nem is csodálkoztál, hogy honnan tudtam? :)
Kéne?
Beérkező levelek x
Yani <carisma013>
ápr. 13.
címzett: saját magam
Nem csodálkoztam.
Én is elírtam egy betűt.Megleptél helyett megleltél lett.Így is értelmes.Rázkódott a busz.
Ma mikor beszéltünk kétszer is rezgett a telefon.Utána felhívott a "párom".Azt kérdezte melyik csajommal beszéltem.Mondom az egyikkel.Miért több is van?Mondom aki jól csinálja...
A házaséletemet kérdezted.Leírom nálunk,hogy megy ez.Minden szökőévben egyszer van,úgyhogy nagyon kell figyelni.Mivel én nem ott lakom,ezért nincs külön szobánk vagy ilyesmi,hanem a gyerekkel együtt alszunk.Helyesebben ő alszik vele én külön.Mikor még volt kiságy folyton kikapkodta belőle,letette a nagyágyra,majd később már ott is aludt.Nekem kellett mennem.Most elértük azt a szintet,hogy a gyerek nem alszik el egyedül csak,ha valaki van mellette.
Szóval.Ha én akarok valamit /mert csak én lehetek olyan/,akkor várjam meg míg elalszik,majd azt is hogy a házban mindenki,mivel az ajtó üveges,be lehet látni.Amennyiben ez sikerült valami puhát /pokrócot,ilyesmit/ terítsek a földre,mert az ágy nyikorog.Ez kb. hajnal 1-2 között lehetséges,addigra anyós kellően bepálinkázik a holnapi napra készülve.Majd következik maga az aktus,persze teljes csendben a fenti okok miatt.Sajnos én nem bírom ezt kivárni,sokszor már előtte alszok,úgyhogy legtöbb esetben ez elmarad.
Hát ennyi.De már nagyon unom.Ez így egy nagy 0.
Az elején még próbáltam sokféleképpen javítani a helyzeten.Egy sem jött be.
Egyszer elhívtam Miskolcra színházba.Kiöltöztünk csinosan,el is mentünk.Beszéltem előtte egy sráccal lakásokat ad ki pároknak.Egyik lakás Párizs,úgy van berendezve,másik London,harmadik New York.Ingyen elmehettünk,elvileg azt csináltunk volna amit akarunk.Színház után mondtam is neki van egy meglepetésem.Nem kell annyira sietni haza.Erre rákezdte ő nem,mert ki tudja mi van otthon,ő itt fog idegeskedni.Este fél 11-kor,mikor mindenki alszik.Úgyhogy nem mentünk sehova.Nagyon jólesett.
Egyszer elhívtam "horgászni".Gondoltam milyen romantikus.Holdfény,vízpart,csend még a víz is melegebb éjjel,mint a levegő.Akkor az egyszer jött velem,azóta sosem.Rákezdte:hogy itt mennyi a szúnyog,ő fázik,mennyire fél,csak nem gondolom,hogy felcseréli ezt a nomád stílust a kényelemmel?
Most úgy tűnhet panaszkodok,de nem.Ez a valóság.
Valamelyik évben ültünk a szobában.Hoztam pár utazási prospektust.Volt egy nagyon jó ajánlat Horvátországban,ki lehetett venni teljes bungalókat potom pénzért.Én fizettem volna az egészet.Kérdeztem,hogy elmehetnénk.Mi ketten meg a két gyerek.Erre megszólal anyósom a távolból:-Olyan helyre menjetek,ahova én is el tudok menni!
Akkor ez volt az utolsó csepp a pohárban.Nem is mentünk sehova!
Mostanában meg esténként,amikor ott vagyok inkább lemegyek a sógorral a pincébe,iszunk 1-2 sört vagy bort.Vele érdekes módon lehet beszélgetni.
Hát röviden ennyi.Most már fekszek,mert én is elálmosodtam.
Szép álmokat!
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 14.
címzett: Yani
Szép reggelt!
Nem tudom, mikor indulsz, talán még ezt lesz időd elolvasni.
Köszönöm az őszinte választ a kérdésemre. Mondhattad volna azt is, hogy semmi közöm hozzá, nem sértődtem volna meg. De hát agyaltam rajta, kíváncsi voltam, mégis mi a helyzet ezen a téren, és gondoltam talán a találkozásunk után már megkérdezhetem. Meg azért nem baj, ha mindent meg tudunk beszélni. A takaró leterítéses résznél majdnem elnevettem magam. Lehet, hogy nem fogod elhinni, de nálunk ugyanez van csak paplannal. :D Talán említettem, hogy elég kényes a pici, nagyon elkapatja az apja. Neki első igazi gyerek, mindennél és mindenkinél jobban szereti, ami nem lenne baj, ha mellette azért tudná nevelni. Következetesen. De nem tudja. Így lett, hogy én a Rebekát anno át tudtam szoktatni a külön ágyra, amikor 2-3 éves lett, a Regina még mindig köztünk alszik. Sokszor jeleztem a problémát. Végül, mivel kijelentettem, hogy így nincs értelme, hisz úgy sincs köztünk semmi, pár hónapja vettünk neki egy leesésgátlós új kis gyerekágyat. 50 000 Ft volt. A gyerek ugyanúgy köztünk alszik. :) Most meg már nem is bánom. Tudod, amúgy sem lenne közte meg köztem semmi, ha lekerült is a paplan, nálunk akkor is csak dugás volt, hogy ennek többről kéne szólni, azt 8 év alatt nem tudtam neki megmagyarázni. Minap is azt mondja, ő elmosogatott, az asztalt is letörölte, jó lenne, ha este lenne "valami". Basszus, ha valaki nem látja át, hogy a szeretkezés nem jutalom, hanem egy kölcsönös vonzódás eredménye, akkor nincs miről beszélni.
Az édesanyás történet szép volt, köszönöm, hogy elküldted!
Mondtad, hogy hétvégén nem tudsz írni. Semmi gond! Nem zaklatlak én sem, majd írsz, ha visszajössz. Végre eszembe jutott, hogy értesítést álltok be ehhez a fiókhoz is, így már nem kell állandóan lesnem a telefont. Azért az nem jelenti azt, hogy nem gondolok rád!
Jó utat, vigyázz magadra!
Én most, azt hiszem, alszom tovább.
U. I. A lakáskiadós sráccal tartod még a kapcsolatot? Megmozgatta a fantáziámat... :p
Történet.
Beérkező levelek x
Yani <carisma013>
ápr. 14.
címzett: saját magam
Megszületés
Egyszer egy gyermek megszületni készült.
Egy napon a gyermek így szólt Istenhez:
-Azt beszélik, holnap leküldesz a földre. De hogyan fogok ott élni, hiszen olyan kicsi és védtelen vagyok?
Isten így válaszolt:
-A sok angyal közül kiválasztottam egyet neked. Várni fog téged, és vigyázni fog rád!
-De itt a Mennyországban nem csinálok mást csak éneklek, és mosolygok. Erre van szükségem hogy boldog lehessek!
Isten így szólt:
-Az angyalod minden nap fog énekelni neked, és érezni fogod az angyalod szeretetét, és boldog leszel.
-De hogyan fogom megérteni az embereket, ha nem értem a nyelvüket?
-Az könnyű! - Mondta az Isten.
-Az angyalod meg fogja tanítani neked a legszebb, és legédesebb szavakat, amiket valaha is hallani fogsz.
És az angyalod türelemmel, és gondossággal meg fog tanítani beszélni téged.
A gyermek felnézett Istenre és így szólt:
-És mit fogok tenni, ha veled akarok beszélni?
Isten rámosolygott a gyermekre és így szólt:
-Az angyalod össze fogja tenni a kezeidet és megtanít imádkozni téged.
-De én úgy hallottam a földön rossz emberek vannak. Ki fog engem megvédeni?
Az Isten megölelte a gyermeket és így szólt:
-Az angyalod óvni fog téged akkor is, ha ez az élete kockáztatásával jár!
A gyermek szomorúan nézett, és így szólt:
-De mindig szomorú leszek, mert nem láthatlak téged.
Isten ismét megölelte a gyermeket, és így szólt:
-Az angyalod mindig beszélni fog neked rólam, és meg fogja mutatni, hogy hogyan juthatsz vissza hozzám,
habár én mindig melletted leszek.
Ekkor nagy békesség volt a Mennyben, de már hallani lehetett a földi hangokat.
A gyermek sietve megkérdezte:
-Istenem, ha most mennem kell, kérlek áruld el nekem az angyalom nevét!
Isten így válaszolt:
-Az angyalod neve nem fontos...
Egyszerűen csak így fogod hívni: "ÉDESANYÁM"
Utazok
Beérkező levelek x
Yani <carisma013>
ápr. 14.
címzett: saját magam
Elindultam,de közben még tudok írni. Most nincs könyvem.
A sráccal már nem tartom a kapcsolatot sajna.
Rengeteg ilyen történetem van,bár rám nézve ez inkább szégyen,mivel mindig vesztesen kerültem ki belőle. Első időkben azt hittem ez véletlen,aztán már a kedvem is elment rendesen.
Szeretem/szerettem ha valaki kedveskedni akar nekem,mert én is ilyen vagyok. Nem azért,hogy visszakapjak valamit,hanem csak úgy spontán.
Tudok ilyen is lenni,meg olyan is. Belőlem a másik hozza ki az igazi énemet. Ahogy a nőt a férfi teszi nővé úgy a férfit a nő teszi férfivá.Nem lehet szerepcsere, bár a mai világban egyre több akad.Papucsférjek,szadista nők,ahogy említetted a dugunk szindróma.
Én is szoktam dugni,aztán meg hiába keresem sehol sem találom.
Említetted,hogy nekem mindenről van véleményem. A nemekről is van.Miért ne lenne.
Imádom a történelmet.Mindenki betéve tudja,hogy a régi időkben a nőknek semmi szerepük nem volt,a lánygyereknek nem volt értéke,nem szólhattak bele semmibe.Férfiak szokták is emlegetni.A régi szép idők. De biztos így volt ez?
Pár példa a teljesség igénye nélkül. IV.Béla az összes lányát nagy uralkodó házakba házasította,ahol megbecsült,jó királynők,majd később szentek lettek.Aztán ki ne tudná ki volt Zrínyi Ilona,aki feleségül ment 14 évvel fiatalabb szerelméhez és a sírig követte.Vagy Mária Terézia, akinek egy ország tett esküt:életünket és vérünket!Nem akarlak fárasztani csak azt akartam ezzel kifejezni, hogy mindenkinek megvan a saját szerepe.Férfi-nő egyenrangú.
Gondolkodtam az általános műveltségen is.Lehet, hogy nem értesz egyet velem attól én még tartom véleményemet.Szerintem egy magyar embernek kutya kötelessége ismerni a magyar történelmet,irodalmat,földrajzt stb.Azon kívül is a világot nagy vonalakban. Tudja azt hol van Dánia,miért harangoznak délben,kik vagyunk. Mert azt,amit megeszünk, megiszunk, megtanulunk,átélünk,már nem veheti el tőlünk senki.
Azt terveztem most jól lefárasztalak reggel.Ha én nem alszok akkor te se aludj.
Remélem sikerült.Csak mert hiányzol.Csókolni nem tudlak,ezért inkább hülyeségeket írogatok.
Neked is jó hétvégét!
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 14.
címzett: Yani
Valóban. Nem csak észrevettem, hogy mindenről van véleményed, de szeretem is. Azt gondolom, hogy a vélemény-nyilvánítás a széleskörű érdeklődés, a humororérzék, a kommunikációs képesség és sok egyéb mellett mutatja egy ember intelligenciáját. Azt jelenti, gondolkodsz, ami sosem árt. De én azt is fontosnak tartom, hogy nyitott legyen az ember és mérlegeljen más álláspontokat is. Máskülönben fanatikussá válik.
Én pl mindig meghallgatom mások véleményét, és észérveit. Ha nem értek egyet vele, és nem is tudjuk egymást meggyőzni, akkor is el tudom fogadni, hogy ez az ő igazsága. Egyébként az értelmes vita (ellentétben a veszekedéssel) építő. Mindkét félnek hasznos. Most talán úgy tűnhet, hogy túlértékelem az észbeli képességeket, de annyi buta ember van. Azt hiszem az évek alatt egy pöppet megcsömörlöttem az emberi butaságtól.
Viszont tényleg nem tartom magam műveltnek, és mivel többször is kiemelted, hogy ezt milyen lényegesnek tartod, így kezdek egyre égőbbé válni a szemedben. Mondhatnám azt, hogy most akkor gyorsan előveszem a régi tankönyveket és jobb később, mint soha felkiáltással kiművelem magam a történelmi és irodalmi személyiségekből és eseményekből és a földrajzi ismeretekből. De az a helyzet, hogy bírom, hogy a mi kapcsolatunk az őszinteségre épül, úgyhogy nem szeretnék ezen változtatni. Ha emiatt kevesebbnek tűnök a szemedben, akkor ez van, ez is én vagyok. Egyébként meg továbbra sem tulajdonítok ennek akkora jelentőséget. Ezt úgy hívják, lexikális tudás. Ettől nem lesz senki okosabb. Ha múzeumba megyek, mindent elolvasok, és mindenre rácsodálkozok, minden érdekel. De ettől még nem tanulom meg. Kutyakötelesség? Miért? Nem vagyok elég jó magyar, mert nem tudom, mikor írta az Egri csillagokat Gárdonyi? Ami érdekel, annak utánaolvasok, ami számomra fontos, azt meg is jegyzem. És azt gondolom, hogy elég széleskörűek az ismereteim.
Remélem, azért még nem írtam le magam nálad teljesen.. Tőled pl szívesen meghallgatom Mária Terézia és IV. Béla z történetét. Szeretem, amikor mesélsz! Szeretlek hallgatni. Remélem, lesz rá lehetőség!
Na, ez is hosszabb lett, mint gondoltam, úgy látszik, leküzdhetetlen a vágyam, hogy übereljelek. Bár ez elég nagy kihívás, és nem is mindig sikerül. Inkább csókolózzunk!
Na, jó utat!
Szia!
Kikelet
Beérkező levelek x
Yani <carisma013>
ápr. 15.
címzett: saját magam
Kikelet
Szántóföld lelkem,
Összetaposták.
Sors húzta benne,
A barázdát.
Vihar tönkreverte,
Szél szárítá,
Fagy repesztette,
Tette ugarrá.
Élt halva feketében
A magány,
Rögek közt fekve,
Aludt a vágy.
De újra tavasz lett,
Rügyfakadás,
Sütkérezik napfényben,
Az életvirág.
Simogatják szelek,
Vigyázzák,
Lám az idő még terem,
Új csodát!
By Yani
2018.04.15.
Szia! :)
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 15.
címzett: Carisma013
Szia Drága!
Megjöttél?
Hogy vagy?
Minden OK? :)
Szia
Beérkező levelek x
Yani <carisma013>
ápr. 15.
címzett: saját magam
Még utazom. Csak olyan este 10 körül.
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 15.
címzett: Yani
Értem!
Nagyon szép a vers! :)
Meg.
Beérkező levelek x
Yani <carisma013>
ápr. 15.
címzett: saját magam
Megérdemled.Ezt hozod ki belőlem.
Jó,ha van kinek írni,aki értékeli is.
Más
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 15.
címzett: Carisma013
Más nem jó bennem? :p
De
Beérkező levelek x
Yani <carisma013>
ápr. 15.
címzett: saját magam
De más is.És még van mit feltérképezni.
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 15.
címzett: Yani
Hmmm... Jól hangzik!
Yani <carisma013>
ápr. 15.
címzett: saját magam
Csak hangzik?
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com> írta:
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 15.
címzett: Yani
Egyelőre csak sejtéseim vannak, igaz, nagyon bíztatóak.
Legalább
Beérkező levelek x
Yani <carisma013>
ápr. 15.
címzett: saját magam
Akkor legalább az előrejelzés pozitív.
Igen
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 15.
címzett: Carisma013
Hiszem, hogy olyan lenne. Sőt! Még "olyanabb".
Igaz, ha rólad van szó, elég elfogult vagyok.
Lehet
Beérkező levelek x
Yani <carisma013>
ápr. 15.
címzett: saját magam
Lehet,hogy meg van bennem minden.De ezt csak te tudod előhozni.
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 15.
címzett: Yani
A férfből a nő, a nőből csak a férfi.
Ha jól emlékszem, voltak előjelek, hogy mit hozunk ki egymásból...
Majdnem
Beérkező levelek x
Yani <carisma013>
ápr. 16.
címzett: saját magam
Nem ébresztett a telefon, majdnem lemaradtam a buszról.Jól kezdődik a hét.
Ha lesz időd napközben csörgess meg. Ha nem veszem fel, visszahívlak.
A Connie név honnan származik? Van története?
Én is bízok az előjelekben,de érdekelnének az utójelek is.
Meg persze a közbeniek is.Vagy sokat akarok?
Szép napot neked! Kevés munkával!
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 16.
címzett: Yani
Jó reggelt!
Én meg otthon hagytam a bérletem. Most vehetek jegyet. Nekem is jól kezdődik. :/
Connie:
Még kislányként volt egy színésznő példaképem, Connie Selecca, tőle jött a név. Valamikor még a kilencvenes évek elején adtak le vele egy harmadosztályú sorozatot, nekem valamiért nagyon bejött. Számítástechnika órán szembesültem először a kifejezéssel, hogy "felhasználónév". Már akkor tudtam, hogy semmiképpen sem szeretném a valódi személyazonosságomat használni, pedig akkor még nem is ismertem a kibertér veszélyeit. Sőt, azt sem tudtam pontosan, mi az a kibertér. Azzal együtt ezt a nevet írtam be az igazi helyett. Azóta is maradt a név.
Felvettem az egyik új cipőmet tesztelés céljából. Egész kényelmes. Amikor ülök, nem is fáj benne a lábam. :) És nőttem tíz centit. Mit meg nem tesz az ember, ha megbolondítják. Azért a lapos cipő is itt van tartalékban. Biztos, ami biztos.
Fél 3 után tudlak hívni.
Szép napot neked is!
Mit
Beérkező levelek x
Yani <carisma013>
ápr. 16.
címzett: saját magam
Mit tettél
Megbolondított szemed,
Illatod a lényed,
Elvette az eszem,
Létezésed.
Hangod,szived,
Érintésed,
Csókod,álmod,
Ébredésed.
Nem vagyok már önmagam,
Árnyékod s fényed.
By Yani
2018.04. 16.
Levél
Beérkező levelek x
Yani <carisma013>
ápr. 16.
címzett: saját magam
Drága Ritácskám!
Válaszolok először a szombati leveledre.Ki ne hagyjam!Kérdés az nem nagyon van benne,leírtam a véleményemet,te a tiédet,megismertük egymás nézőpontját.Ennyi.
Bővebben.Én is utálom a buta embereket,kerülöm is őket.A te társaságodat éppen ezért szeretem.Jó veled beszélgetni,mert van rálátásod sok mindenre.Nem a diploma számít,ki hol végzett,kinek milyen papírja van,hanem mi van a fejében.A tudást akár az utcán is összeszedheti az emberfia,ha figyel.Nem érzem azt,hogy fölötted állnék,ha te igen akkor inkább visszakozok.
Elolvastam a számmisztikát,még mindig úgy gondolom 50-50%.
A vége felé nem értem azt a mondatot,hogy " különösen azok, akik elsődleges
életfeladatukul választották az l-es feladatkörét ".Akkor most 1-nek születtem vagy én választom.Mert nem mindegy.
Megtaláltam közben az első levelet,amit írtam neked.Bemásolom.
Szia!
Teljesen véletlenül,de rátaláltam a honlapodra.Elolvastam a verseidet és meg kell,hogy mondjam,nagyon megérintettek.
Szoktál még írni?Mert ha igen én nagyon szivesen olvasnám még.Annyira sok érzelem van minden egyes mondatodban.
Valahogy hasonlítunk lélekben.Én is szeretem megélni,átélni a dolgokat.Ehhez kapcsolódna egy kérdésem is.
Tudod,én is szoktam írogatni.Van,hogy személynek,de van,amikor csak úgy magamnak.Próbálom kiírni a lelkemből az érzelmeket.A legtöbbet azután kitörlöm vagy széttépem.Szeretném ha valaki /rád gondoltam/megnézné,szakmai szemmel,van-e értelme megtartani/folytatni.Eddig kevesen látták,de örülnék neki,ha véleményt mondanál róla.
Várom válaszod,amit előre is köszönök!
Kellemes Ünnepeket és gyönyörű napot!
A Dátum 2012,04,09. Éppen húsvét előtt!Milyen érdekes...
Elküldöm,aztán,ha kérdésed van,állok rendelkezésedre.
Válasz - Levél
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 16.
címzett: Carisma013
Szia Drága!
Hogy telt a napod hátralévő része? Sikerült mindent megcsinálni, amit szerettél volna? Volt filmezés? Debrecenivel? :)
Azt írtad, ha kérdésem van, készséggel válaszolsz. Hát az a helyzet, hogy kérdésem az van. Méghozzá bőven.
Bevallom, megdöbbentett az, amit ma elmondtál. Ennyi év telt el az első leveled óta? És hogy jutott eszedbe, hogy újra írj nekem? Időnként ránéztél a honlapomra? Vagy hogy van, hogy nem merültem a feledés homályába? És milyen e-mail címre küldted azt a hat évvel ezelőtti levelet? Nem írtam vissza egyáltalán? Pedig basszus úgy érzem, mintha ismerős lenne az a levél. De ha olvastam volna, tuti, hogy visszaírok, ilyen kedves levélre kizárt, hogy ne válaszoltam volna.
Tudtad a nevemet is a poet.hu-ról.. Miért nem mondtad? Miért nem írtad meg már az elején, hogy már többször próbáltál kapcsolatba lépni velem? Ha tudtad a nevem, akkor miért nem kerestél meg Facebook-on?
Hat év...! Az rengeteg! Mennyi minden történt azóta mindkettőnk életében... Ez döbbenet.
Vajon mi lett volna, ha akkor visszaírok? Ha találkozunk? Vajon akkor is ennyire vonzottuk volna egymást? Vajon máshogy alakul az életünk? Úristen, ezer érzés és kérdés kavarog bennem. Eszedbe jutottam néha azóta, hogy azt a levelet írtad? Gondoltál rám? Vagy hogy jött, hogy újra rám találtál? Tudatos volt, vagy csak véletlen?
Bárcsak tudtam volna! Bárcsak akkor sikerült volna kapcsolatba kerülnünk! Olyan elvesztegetett éveknek érzem most azt az időt, amikor még nem tudtam, hogy létezel. :(
Ez elszomorít.
Nagyon..........
Elaludtam...
Beérkező levelek x
Yani <carisma013>
ápr. 17.
címzett: saját magam
Szia Édes!
Tegnap letettem a fejem és már aludtam is.De most válaszolok minden kérdésedre.Vagy megpróbálok.
Filmezés nem volt.Semmi nem volt.
Hát most már talán elhiszed,hogy tényleg így volt.Tényleg írtam neked és te tényleg nem válaszoltál.
Biztos ránéztem a honlapodra,de nem hiszem,hogy sűrűn.Már nem tudom.Ezek szerint jó a memóriám.Azt hiszem citromailre küldtem,akkoriban az lehetett az élő címed.Hogy nem írtál vissza ezt neked kell tudni miért.Biztos hajtottad a pasikat,bulihegyek vagy életed egy jó időszakát élted.Ezért nem volt szükséged rám.
A keresztnevedet tudtam csak.Miért nem mondtam?Úgy kellett volna kezdenem?Tudom ám hogy hívnak!Hiába titkolod!Ez így elég hülyén hangzik.Facebookon nem vagyok,soha nem is voltam.
Ha nem vagy kíváncsi rám,akkor miért legyek tolakodó?És azt hogy gondolod,úgy kellett volna kezdenem,hogy már 6 éve keresem a kulcsot a zárhoz,most találtam meg.Akkor sem hitted volna.Viszont valami már akkor megfogott,mert rengetegen vannak a neten,akik elmesélik életüket,verset írnak,de te valahogy megmaradtál bennem.Emlékeztem rád.
Bizony azóta sok víz lefolyt a Dunán.A vajonra nem tudok mit mondani.Valószínűleg vannak dolgok,amik változtak volna,vannak amik nem.
Véletlenül nem szoktam írni senkinek,tehát tudatos volt.Mégsem hittem,hogy vissszaírsz.
Az évek miért lettek elvesztegetve?Én ugyan nem voltam,de biztos volt más.6 év alatt biztos voltak szép pillanatok,azóta született még egy lányod,elköltöztél stb.Valószínűleg volt rossz is,ahogyan jó is.De ezt csak te tudhatod.
Szomorúnak ezért meg nem kell lenned.A mában élsz,de a holnapot várod.De először mindig a holnapod fogy el.Csak aztán a mád.És el fog jönni az az idő is,amikor már csak a tegnapban fogsz élni.
Voltam én is a poeton.Kíváncsi voltam ki mit ír,megnéztem az elemzőt is.Végül is csak szótagokat,rímeket számol.Akik meg írnak /tisztelet a kivételnek/,nem estem hasra tőle.Szerintem a versíró program nem segít,mert a saját képzeletét nem engedi kibontakoztatni.Előre megszab neki egy utat.
Én inkább maradok az ősi bevált módszernél.Leszek hiteles,érzelmes,egyedi...
Szép álmokat!
Köszönöm
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 17.
címzett: Carisma013
Azért köszönöm, hogy nem engedtél el!
Csak
Beérkező levelek x
Yani <carisma013>
ápr. 17.
címzett: saját magam
Csak egy levél
Egy remegő kéz rója a sorokat,
Fejet hajt papírján minden gondolat,
Betűk formálnak érzésből szobrokat,
Mondatok őrzik félénk mosolyodat.
Élet tintájából összeállt levél,
Rajzolt világ, egy aranyra festett kép,
Hihetetlen jövő , titokzatos ,szép,
Elképzelt boldogság,át nem élt emlék.
By Yani
Elutasító? Ugyan! :)
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 17.
címzett: Carisma013
Nem tudom, Te hogy vagy vele, de nekem egy ideje már nehezebben jönnek a szavak. Sokszor szeretnék írni neked, de már nem nagyon tudom, hogy mit. Azt mondtad tegnap, hogy elutasító vagyok, pedig ez nem igaz. Valószínűleg csak ezt érezted meg. Hogy néha már nem tudok mit mondani. Talán zárkózottabbnak tűnök...?
Annyi mindenről beszéltünk az utóbbi hetekben. Nem hinném, hogy van az életemben bárki más rajtad kívül, akivel ennyi mindent megoszthatnék. Neked van valaki rajtam kívül?
Még nem mondtam ki, de biztosan tudod: annyira örülök neked!
De!
Az az igazság, hogy többet szeretnék. Szeretném most már a csendet is veled, amikor már nincs szükség szavakra, amikor elég egy pillantás, egy mozdulat, egy finom érintés. Amikor egy tekintet többet mond minden szónál, amikor egy csókban minden benne van. Szeretnék csak simán hozzád bújni, hallgatni, ahogy lélegzel, érezni a szívverésed, s közben nem törődni semmivel. Ragozhatnám még, de felesleges. Szerintem pontosan tudod, miről beszélek.
Elutasító? Ellenkezőleg!
Akkor
Beérkező levelek x
Yani <carisma013>
ápr. 17.
címzett: saját magam
Akkor ma találkozzunk?
Ha igen, hol?
Mit csináljunk?
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 17.
címzett: Yani
Csak ha szeretnél.
Question
Beérkező levelek x
Yani <carisma013>
ápr. 17.
címzett: saját magam
Van kedved felmenni a Gellért hegyre?
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 17.
címzett: Yani
Mehetünk, de ugye tudod, hogy akkor a magassarkú ugrott...?
Akkor
Beérkező levelek x
Yani <carisma013>
ápr. 17.
címzett: saját magam
Akkor találj ki jobbat.
Vagy lassabban sétáltunk.
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 17.
címzett: Yani
Tetszik a Gellért hegy, de túl nagy túrára azért ne számíts.
?
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 18.
címzett: Carisma013
Baj van?
??
Beérkező levelek x
Yani <carisma013>
ápr. 18.
címzett: saját magam
Nincs. Miért?
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 18.
címzett: Yani
Csak mert nem írtál.
Xx
Beérkező levelek x
Yani <carisma013>
ápr. 18.
címzett: saját magam
Tegnap már nem tudtam. Ma még nem tudtam.
Hát veled mi a helyzet?
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 18.
címzett: Yani
Semmi.
X
Beérkező levelek x
Yani ápr. 18.
Abba só se kell!
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 18.
címzett: Yani
Sótlan is.
Ez
Beérkező levelek x
Yani <carisma013>
ápr. 18.
címzett: saját magam
Ez a rendszertelen nemi élettől van.
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 18.
címzett: Yani
Lehet...
Yani <carisma013>
ápr. 18.
címzett: saját magam
Meg kell előzni a bajt!
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com> írta:
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 18.
címzett: Yani
Gondolom, ez ügyben számíthatok a teljesen önzetlen segítségedre...
Help!
Beérkező levelek x
Yani <carisma013>
ápr. 18.
címzett: saját magam
Végszükség esetén itt vagyok.Van kihez nyúlni.
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 18.
címzett: Yani
Kedves ez az önfeláldozó segítőkészség. De térjünk rá vissza egy kicsit később. :)
Eddig mintha nem lett volna ennyire téma a szex.
Felizgattalak tegnap?
Hmmm? :)
Mit
Beérkező levelek x
Yani <carisma013>
ápr. 18.
címzett: saját magam
Nem eléggé.
Ha nem akarsz, akkor beszéljünk másról.
Itt van például a közös ülés. Mit szólsz?
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 18.
címzett: Yani
Így külön írva nem igazán izgat fel a téma..
Mi az, hogy nem eléggé?? Na szép! Tudtam, hogy az öledbe kellett volna ülni a pad helyett. Akkor nem lenne ilyen nagy a szád! :D
Késő
Beérkező levelek x
Yani <carisma013>
ápr. 18.
címzett: saját magam
Késő bánat. Végül is nem baj,ha kímélsz.
Ha lehetne szemmel is csinálni bármit,nem lennének a világon csak halottak és várandós nők.
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 18.
címzett: Yani
És ha nem csak szemmel lehetne csinálni, akkor mit csinálnál velem?
Hmmm?
Szétszednél?
Puzzle
Beérkező levelek x
Yani <carisma013>
ápr. 18.
címzett: saját magam
Mi vagy te puzzle? És az érzések?
Az első benyomás? Meg a többi?
Egyenlőre csak plátói vonalon működöm. Be vagyok fenyítve.Tudhatnád...
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 18.
címzett: Yani
A puzzle - t inkább összerakni szokták, nem szétszedni. Akkor inkább ördöglakat. :p
Az érzések nem kizárják, hanem felerősítik a szenvedélyt.
Tudod: a szeretkezés több, mint fizikai vonzalom. A szeretkezés a lélek ajándéka a testnek.
Lehet vad, lehet gyengéd, lehet gyors, lehet lassú. De mindegyik lehet érzelmes, és akkor már nem dugás.
Ki fenyített be? Én??? :o
Azzal, hogy azt mondtam, várjunk még?
Minek
Beérkező levelek x
Yani <carisma013>
ápr. 18.
címzett: saját magam
A szeretkezés a test ajándéka a léleknek.
De akkor minek beszélni róla, ha várni kell.
Beszélhetek így a babgulyásról is,de az íze ami igazán számít!
Jó étvágyat!
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 18.
címzett: Yani
Ki hozta szóba? :)
Mi?
Beérkező levelek x
Yani <carisma013>
ápr. 18.
címzett: saját magam
Mi a helyzet?
Elkezdtem közbe sütni,ha vagy jelentkezz!
Pussz
Hogy?
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 18.
címzett: Carisma013
Tegyem fel a kezem?
No
Beérkező levelek x
Yani <carisma013>
ápr. 18.
címzett: saját magam
Füstjelekkel
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 18.
címzett: Yani
Istenments! Még a végén felgyújtok valamit :D
Mit sütsz? Tán sós húst? :)
Dehogy
Beérkező levelek x
Yani <carisma013>
ápr. 18.
címzett: saját magam
Fűszeres krumplit sütőben sajttal,tejföllel.
Hogyan?
Beérkező levelek x
Yani <carisma013>
ápr. 18.
címzett: saját magam
Utánanéztem a hajónak.Amit beszéltünk.
Az a helyzet kb. 1óra alatt ér fel rómaifürdőig.Annyi idő meg nincs.
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 18.
címzett: Yani
És ha a Borárostól mennénk vele a Margit szigetig?
Ugyanaz.
Beérkező levelek x
Yani <carisma013>
ápr. 18.
címzett: saját magam
Túl sok idő...
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 18.
címzett: Yani
Mennyi?
Yani <carisma013> ezt írta (időpont: 2018. ápr. 18., Sze 17:30):
Túl sok idő...
Yani <carisma013>
ápr. 18.
címzett: saját magam
Több mint egy óra.Most pl.17,38-18,43.
46 perc
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 18.
címzett: Carisma013
Az jó, nem?
Ahogy.
Beérkező levelek x
Yani <carisma013>
ápr. 18.
címzett: saját magam
Ahogy érzed...
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 18.
címzett: Yani
Nekem szimpatikus, azért is vetettem fel az ötletet. Egyébként meg ha jól látom, hétköznap nem is kell külön jegy, hanem lehet menni bérlettel.
Kész a vacsi? Finom lett?
Yes
Beérkező levelek x
Yani <carisma013>
ápr. 18.
címzett: saját magam
Igen,kész lett.Úgy jól laktam mozdulni sem bírok.
Nekem nincs bérletem.
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 18.
címzett: Yani
Egészségedre!
Nekem van.
Budapest
Beérkező levelek x
Yani <carisma013>
ápr. 18.
címzett: saját magam
Budapest éjjel
Amikor elalszol,álmod hajóval jön a Dunán,
őrt áll éjjel a Gellért hegy,integet a Budai vár.
Álmosan posztolnak helyükön Lánchíd oroszlánjai,
együtt várják a reggelt,Hősök terén vezéreink.
Elbújik két meder közt,csendben a Margitsziget,
Mátyástemplom nagykeresztje,csillagfényközt megpihen.
S míg nem látja a napot újra,hajnal egén Budapest,
gondolok rád,csókot küldök,ne felejtsd,hogy jó veled!
By Yani
Connie Wicca <conniewicca@gmail.com>
ápr. 18.
címzett: Yani
Ez is nagyon szép!
:*
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Nincs új bejegyzés.